Esővízgyűjtő-, komposztáló- és balkonkomposztáló-edény igénylése

Tisztelt Újpesti Lakosok!

Újpest Önkormányzata még 2022-ben indította útjára az Esővízgyűjtő és Komposztáló Programját azzal a céllal, hogy segítse az esővíz felhasználást, valamint a keletkező lakossági zöldhulladék komposztálását. A program keretében a „Zöld Újpest” koncepciójához illeszkedően térítésmentesen biztosítja a lehetőséget a lakosság számára elérhető esővízgyűjtő, komposztáló és balkonkomposztálók igénylésére. A program egy összetett kezdeményezés, mely nemcsak eszközök biztosítására irányul, hanem egy szakmai oktatásra is, mely társaságunkkal közösen kerül megvalósításra, ezáltal a helyi lakosok az eszközöket megfelelőképpen tudják majd használni. Az elmúlt három évben közel összesen 1300 db eszközt adtunk át térítésmentesen az újpestiek számára a szakmai oktatásokon való részvétel után.

A pályázati lehetőség most újra megnyílik! Arra kérünk minden jelentkezőt, hogy a pályázat benyújtása előtt feltétlenül olvassa el a pályázati felhívást, és ha annak elolvasása után felmerülő kérdése lenne, még a pályázat beadása előtt keressen minket a +3612321156 központi telefonszámunkon, vagy írjon nekünk az info@ujpestivarosgondnoksag.hu e-mail címre.

Az Esővízgyűjtő- és Komposztáló Programra jelentkezést nyújthat be minden olyan 18. életévét betöltött természetes személy, aki bejelentett lakó- illetve tartózkodási hellyel rendelkezik Budapest Főváros IV. kerületében, továbbá Budapest Főváros IV. kerületében található társasház és/vagy lakásszövetkezet hivatalos képviselője (közös képviselő). A jelentkezés további feltétele esővízgyűjtő igénylése esetén, hogy kizárólag olyan újpesti ingatlanon kerülhet elhelyezésre, amely zárt udvarral és külső ereszcsatornával rendelkezik, és amelynek tulajdonosa(i) az esővízgyűjtő elhelyezéséhez hozzájárult(ak). Komposztáló láda és balkonkomposztáló igénylése esetén további feltétel, hogy kizárólag olyan újpesti ingatlanon kerülhet elhelyezésre, amely zárt udvarral/erkéllyel rendelkezik, és amelynek tulajdonosa(i) a komposztáló elhelyezéséhez hozzájárult(ak). A pályázatra a jelentkezést online lehet benyújtani 2025.04.01 8.00 órától 2025.04.30. éjfélig ezen az oldalon, a lentebb található pályázati adatlap hiánytalan és valós adatokat tartalmazó beküldésével.

Nem nyújthat be jelentkezést az, aki a (tervezett) jelentkezés benyújtását megelőző 3 éven belül részesült a vonatkozó jogszabályok (10/2022(IV.28) ÖK11/2022(IV.28) ÖK) rendelkezései alapján lebonyolított lakossági komposztáló edény vagy balkonkomposztáló, illetve esővízgyűjtő edény támogatásban.

A RÉSZLETES FELTÉTELEKET A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TARTALMAZZA, MELYET AZ IGÉNYLÉS BEKÜLDÉSE ELŐTT MINDENKÉPPEN ELOLVASNI SZÍVESKEDJENEK!