Ahogy a teleltetésnél is, itt is különbség van az álló és a futó muskátlik között. Nézzük előbb az állókat!

Az áttelelésre ítélt növények télen a leveleik nagy részét elveszítik, az időközben kifejlődött új hajtások megnyurgu!lnak és biztosan nincs rajtuk virág. A szakszerű – kötegelve, gyökérzetüket papírba vagy fóliába csomagolva, fagymentes helyen – tárolás ellenére is ekkorra élettelennek tűnnek, valósággal összeaszalódnak. Ezért első lépésként több órán át áztassuk őket nem hideg vízben. Ha mégis földben teleltettük őket, akkor öntözzük meg jól, a föld feletti részeket is, mintha eső esne! Ez után jöhet a kozmetika. Vágjuk le a tönkrement részeket: a felnyurgult, csak a csúcsukon leveles hajtásokat, a cérnavékony, sápadt szárakat! Ne sajnáljuk az esetlegesen kifejlődött virágrügyeket se – növeszt majd szebb, erősebb újakat! Végül az egészségesnek, erősnek tűnő hajtásokat is vissza kell vágni a tövük közelében – így a rejtett rügyekből újabb, fiatal sarjak növesztésére serkentjük növényünket. Szép, bokros növekedés, tartós virágzás lesz bátorságunk jutalma.

Ha megszáradtak a növénykéink, ültessük el, vagy át őket és a későbbiekben úgy járjunk el, mint a futómuskátliknál!

Jöjjenek is akkor a futók!

Őket ugye saját ládáikban teleltettük és ha minden igaz, vissza is vágtuk teleltetés előtt. Most akkor vegyük ki a töveket, cseréljük ki, legalább részben, a földet és ültessük vissza! Nagyon fontos, hogy megfelelő típusú virágföldet válasszunk a muskátliknak: leginkább a gazdag humusztartalmú, 1/3 részben agyagot is tartalmazó, finom morzsás szerkezetű földet kedvelik. Az így megújított muskátli tövek minél világosabb, de ne erősen tűző napos, meleg helyre kerüljenek! Legjobb közvetlenül az ablak előtt, vagy az ablakközben elhelyezni a ládákat. A déli, erős naptól azért védjük őket! Ha földjük kiszáradna, langyos vízzel addig öntözzük, amíg teljesen át nem nyirkosodik. Öntözésnél a levelek lehetőleg maradjanak szárazon, a sárgulókat pedig szedjük le! Mint ahogy a fejlődő bimbókat is. Ezek a virágok ebben a stádiumban csak gyengítik a fejlődésnek indult növényeket. Amikor az idő melegebbre fordul, nyugodtan kirakhatjuk az előkezelt muskátlis töveket a szabadba. Először csak nappalra, majd a melegedés erősödésével, ha már a májusi fagyosszentek is elmúlnak, éjszakára is kint hagyhatjuk a virágosládákat. Illetve ilyenkor már kiültethetjük közvetlenül a kertbe is.

Minden muskátlira igaz, hogy szubtrópusi származásuk miatt sok napfényt és meleget igényelnek. Legjobb hely számukra a déli fekvésű ablak vagy erkély.

És még egy érdekesség: régen a falusi házak ablakai roskadásig voltak muskátlival. Ennek oka nem csupán az, hogy széppé varázsolja a házunkat. A muskátlinak van egy olyan speciális illata, amit a legyek (amiből a disznótartással foglalkozóknál elég sok van) nem szeretnek. Így az esztétikus virágosláda egyfajta szúnyoghálóként is viselkedik.

Azt már szinte mindenki tudja, hogy a leander életében a tél és a tavasz a két legfontosabb évszak. A tél azért, mert ekkor dől el, hogy élhet-e tovább, vagy sem, a tavasz pedig azért, mert ilyenkor dől el, hogy mennyi ideig és milyen dúsan fog virágozni az év során. Mostanság már foglalkozhatunk a gondolattal, hogy kihozzuk a leanderünket a teleltetőből, vagy levesszük róla a huzatot és ha többen vannak és télire csak a fal tövéhez húzkodtuk őket, akkor most széjjel bonthatjuk a kupacot.

Lassan szoktassuk őket a napfényhez, előbb célszerű félárnyékos helyre tenni őket, vagy az is jó, ha csak a reggeli, délutáni nap éri. A tavaszi napsütésben levelei megéghetnek, ezért megfontolandó egy napvitorla felhelyezése. Az sem árt, ha szélcsendes helyünk van erre a célra. Éjszakára pedig, amíg fagyok vannak, érdemes visszavinni a telelős helyére.

Ez itt a nagybetűs elmélet. Biztosan jó, ha ezt valaki (vagy helyette valaki) meg tudja tenni, van ennyi helye, lehetősége, ideje és energiája vagy pénze. DE a realitás úgy néz ki, hogy lakunk a 6. emeleten, van egy (esetleg kettő) db közepes méretű, kissé felkopaszodott, vékony hajtásokból álló leanderünk, amit nevelgetünk, pátyolgatunk és büszkén mutogatunk a szomszédoknak, hogy bezzeg a miénk…télen pedig közel húzzuk a falhoz (mert a lépcsőházban katasztrófavédelmi okokból nem lehet tárolni), ráhúzunk egy növénytakarót és imádkozunk, hogy ne fagyjon meg. Na ezeket a növényeket mostanság már nyugodtan kibugyolálhatjuk, meg is öntözhetjük, áprilistól kéthetente, nyáron hetente tápoldatot is adhatunk nekik. De mindezek előtt jó, ha átültetjük és vissza is metsszük. Az átültetést kétévente érdemes megtenni, mindig 2 számmal nagyobb cserépbe. Ha már nem tudjuk tovább növelni az edény méretét, akkor végezzünk évente, akár 2-szer is, felszíni talajcserét.

A metszés maga nem bonyolult, de azért jó, ha betartunk néhány szabályt. És mielőtt elővennénk a metszőollót, húzzunk kesztyűt, mivel a leander mérgező! Rendszeresen kell metszeni leanderünket, hogy hosszabb életű legyen és mindig virágozzon. Ha eddig nem tettük meg, akkor most, tavasszal kaphat egy fiatalító metszést, azaz levágjuk a növényünket talajfelszíntől számított 20-30 cm magasságban. Ez riasztóan hangzik, de higgyük el, nem marad sokáig ilyen! Nagyon gyorsan új hajtásokat növeszt, de az igaz, hogy ebben az évben nem fog virágozni. Viszont, ha a friss hajtásokat még vissza is csipkedjük, igazi jó bokros növekedésre számíthatunk. Ha már nem fog virágozni, legalább dús, egészséges gombócot nevelhetünk és így várhatjuk a következő évi virágzást. Akinek több leandere van, az „vetésforgóban” tudja metszeni őket, így mindig lesz virágzó növény a csoportban. Ha valamiért nem akarjuk ezt a drasztikus beavatkozást, akkor rendszeresen metsszük vissza az elvirágzott hajtásokat egyharmaddal. Így folyamatos és hosszan tartó virágzásra számíthatunk. De ne feledkezzünk el a folyamatos, nagy mennyiségű öntözésről és tápoldatozásról sem!

Igen, a mediterrán vidéken ezek a növények akár az autópályák elválasztó sávjában nőnek, senki nem metszi, öntözi, vagy tápoldatozza és nem is ülteti át őket – mégis gyönyörűek! Hát, ez van. A szobanövényekről szóló cikkünk végén írtuk:

“Fogadjuk meg a fenti tanácsokat és közben irigyeljük a mediterrán népeket, ahol mind a növényeink, mind saját magunk teleltetése sokkal kevesebb problémával jár!”

Ez a mondat itt is megállja a helyét. De ne keseredjünk el! Némi odafigyeléssel, kevés és igazából örömteli munkával igazi déli hangulatot varázsolhatunk a teraszunkra. Hogy ezt hogyan csináljuk, mik a legfontosabbak és mindezt hogyan lehet egészen október végéig fenntartani – erről egy következő cikkben írunk majd.