Kedves Újpestiek!
Az idei zöldhulladék–gyűjtési szezon december 12-én zárul, amikor az utolsó járat is elindul a Fővárosban. Újpest esetében ez azt jelenti, hogy a város négy körzetében december 8-án, 9-én, 10-én és 11-én viszik el utoljára a zöldhulladékos zsákokat, valamint a mellé helyezett, összekötözött, nagyobb ágakat, gallyakat. Ezért használjuk ki a hétvégét, gyűjtsük össze az avart és a lehullott/metszett ágakat! Érdemes és fontos is még ezekben a napokban kihelyezni a zöldhulladékot, hiszen legközelebb jövő év tavaszán lesz az elszállításra lehetőség. Január-február hónapokban az FKF a fenyőfák összegyűjtését végzi, így a zöldhulladékos zsákoknak várniuk kell.

Azt már mindenki tudja, hogy az összegyűjtött zöldhulladékot FKF/MOHU logóval ellátott, biológiailag lebomló „KERTI ZÖLDHULLADÉK-GYŰJTŐ” zsákokba kell elhelyezni. És valószínűleg már azt is, hogy a zöldhulladékot az adott körzetre érvényes gyűjtési napon szállítják el. Ezért fontos, hogy a zsákokat, az adott napon, legkésőbb reggel 5 óráig, a kommunális hulladékgyűjtő edény mellé, vagy annak helyére tegyék ki, az ingatlan elé. A zsákok mellett maximum 10 cm átmérőjű ágakat és gallyakat is elszállítanak, amelyeket kb. egyméteresre darabolva, megfelelő vastagságú zsineggel kötegelve kell kihelyezni. Ennél vastagabb ágakat a gyűjtőjárat nem visz el.
A begyűjtött zöldhulladékból komposztálási technológiával, minősített, engedéllyel rendelkező talajjavító anyag készül, ezért nagyon fontos a zsákok tartalmának tisztasága. A zsákokba kizárólag zöldhulladék kerülhet; ha háztartási hulladék, építési törmelék, föld vagy egyéb, nem odavaló anyag található benne, akkor a zsákot szintén nem szállítják el.

Részletesebb információk, a gyűjtési napok és a körzethatárok a MOHU honlapján érhetők el erre a linkre kattintva:
https://www.mohubudapest.hu/kerti-zoldhulladek-korzetek-iv-kerulet