Keressük az ötödik közösségi tankert, a Pozsonyi Közösségi Tankert kertészeit!
Újpest Önkormányzata 2021-ben indította útjára Közösségi Kert Programját dr. Trippon Norbert polgármester javaslatára, mely keretében az elmúlt években 4 közösségi tankertet hozott létre azzal a céllal, hogy lehetőséget biztosítson a helyi lakosság számára a környezettudatos, városi gazdálkodásra.
Újpest Önkormányzata nemcsak kertekben gondolkodik, hanem közösségekben. Fontos, hogy az ágyásművelők aktív és lelkes résztvevői legyenek a kertek életének. Ezt sikerült is megvalósítani, így az évek óta népszerű városi kertészkedés lehetőségét ismét bővítjük: újabb 17 sikeresen pályázó újpesti vehet majd részt a programban az új közösségi tankertben, a Pozsonyi Lakótelepen. A kiválasztottak a városi kertészkedés során megtanulják majd a környezettudatos gazdálkodást, mellette pedig segítjük őket az egészséges élelmiszerek megtermelésében is.
A tankert várható átadása 2025 októberében lesz, a pályázati lehetőség viszont már most megnyílik: 2025.08.28-án 8:00 órától indul a Pozsonyi Közösségi Tankert pályázata, amely során 1-1 magaságyás gondozására lehet beadni a jelentkezéseket.
Rendhagyó módon, az egyik legizgalmasabb termesztési módszerrel, a téli termesztés rejtelmeivel fognak megismerkedni először a sikeresen pályázók.
Pályázati feltételek:
Pályázni a lentebb látható adatlap hiánytalan és valós adatokat tartalmazó kitöltésével lehet, egy minimum 1000 karakteres írással, melyben le kell írni, hogy miért szeretne részt venni a pályázaton, illetve a magaságyásban zöldségeket és virágokat termeszteni, milyen elképzelése van az ágyás kialakításáról, vagyis milyen zöldségeket termesztene, és milyen virágokat nevelne benne, hogyan képzeli el a helyét egy közösségben, a kert közösségi életében. Fontos pályázati elem, és az értékelésnél kiemelkedő hangsúlyt kap, hogy olyan újpesti lakosok (bejelentett újpesti lakcímmel rendelkező) jelentkezését várjuk elsősorban, akik közösségi szellemiséggel rendelkeznek, aktív és lelkes résztvevői egy jól működő közösség kialakításának és fenntartásának.
Pályázni csak az online adatlapon keresztül lehetséges! A pályázatokat 2025.08.28. 8.00 órától 2025.09.23. éjfélig lehet benyújtani!
Pályázati felhívás – kattintson ide a megnyitásához